Emlékszem, egy 2009-es budapesti látogatásomkor azzal viccelődtem az akkori barátomnak, hogy majd ha lesznek unokáink, na ők majd talán utazhatnak a 4-es metrón. Ez kétszeresen is megdőlt, egyrészt vele már biztosan nem lesznek közös utódaim, másrészt a 4-es metró azóta megnyílt és működik. 

Véletlenül úgy alakult, hogy az iskolám, a munkahelyem és az albérletem is pont emellett a vonal mellett fekszik, így a kezdeti "Húú, majd ha megnyílik, végigmegyek rajta és minden megállónál leszállok megnézni, hogy milyen..." -lelkesedés mára teljesen elkopott. Szeretem ezt a metrót, szeretem benne, hogy ilyen tágasak a megállók, nincs az az érzésem, hogy összenyomnak a föld alatt. De a varázs gyorsan elillant.

Most mégis újított valamit a zöld metró: mivel automatikus vezérlésű, megkezdték a vezetőfülkék elbontását, így figyelemmel kísérhetjük az alagút rejtelmeit. 

Általában a vonat végében szoktam utazni, és a "panoráma metróban" is így tettem. Amíg a szerelvény elejében heringként préselődtek össze az emberek, (főként a gyerekek,) hogy lássák az alagutat, hátul rajtam kívül csak egy-egy utastársat, ha lázba hozott ez a dolog. Bár legalább nem kellett tülekedni! 

Az egyik, amire kíváncsi voltam, hogy tényleg látszik-e a Móricz Zsigmond körtéren állva Újbuda-központ? Tényleg látszik. Ami még jól nézett ki, a Szent Gellért térnél a két alagút (amiben halad a szerelvény + a vágánykapcsolat a másik irány alagútja között). Arra számítottam, hogy majd a Fővám térnél is át lehet látni, mert légvonalban az a két legközelebbi állomás, de ott pont van egy kanyar, így sajnos csalódnom kellett. 

Nem tudom, hány kocsi vezetőfülkéit bontották el, mindenesetre most még az az időszak van, amikor "pont ki kell fogni", hogy a kilátással rendelkezőre szállhassunk. 

A dunai hajósok

A hajót, mint közlekedési eszközt a fővárosban is megtaláljuk. Tipikusan olyan ez, amit mindenki ki akar próbálni egyszer, aztán mégsem jut el odáig, holott hétköznap napijeggyel vagy bérlettel ingyen is felszállhatunk rá. A minap találkoztam egy barátnőmmel, s miközben az élet és a munkavállalás nagy kérdéseit boncolgattuk, elhaladtunk a Boráros téri kikötő mellett. Már bent állt a U.S.S. Tabán (:D), és nyugtáztuk, hogy igen, mindketten akarunk majd hajózni egyszer. Aztán megtorpantunk: miért ne most legyen az az egyszer? Mire elszántuk magunkat, már szaladni kellett, mert a stílusosan kék-fehér csíkos pólóban dolgozó srác épp visszaakasztotta a láncot. De szerencsére felfértünk még. 

Nem tudom, milyen belső teret vártam, de faasztalokhoz, műbőr borítású székekre ülhettünk le. Az ablakok persze hamisítatlan "bkv-s régi busz" kivitelűek, de meglepetésemre a szemközti szék mellett egy fehér lapradiátort láttam. Mivel végállomásig az út elég hosszú, meg hát ez mégis csak egy hajó, van bárpult is a fedélzeten.

Az út elején még nem ringatóztunk túlságosan, csak szeltük a habokat, sokkal könnyebben és gyorsabban kanyarodtunk, mint számítottam. A borús időjárás miatt mi a lenti, zárt részben maradtunk, de sokan felmerészkedtek (hozzáteszem, a Kossuth téren már annyian szálltak fel, hogy különben el sem fértünk volna). A hajó nem játék, és mivel amúgy is közeledett mögöttünk a következő menetrendszerű járat, a Batthyány téren már csak 3-4 embernek engedték meg a beszállást hozzánk, a többi 30-nak meg kellett várnia a másik hajót (kb. 5-10 perc lehetett). Suhantunk tovább, a Szigeten kis híján kiürült a hajó, mindenki ment bulizni, csak egy család és egy zenélgető páros maradt rajtunk kívül. Végül kikötöttünk Rómaifürdőnél, átkeltünk egy másik hajón, ami belülről szállodának tűnt, és már a parton is voltunk. Hétköznap este dacára egészen nagy élet volt, gyerekekkel, lángossal, és legnagyobb örömömre, pihengető vadkacsákkal. :)

Tervezem, hogy ellátogatok az Aquincumi Múzeumba, és nem tartom kizártnak, hogy ismét hajóra szállok, HÉV helyett inkább azzal teszem meg az utat. Akinek van bérlete, vagy amúgy is váltana napijegyet egy hétköznap, mindenképpen ajánlom. Semmilyen rossz érzésünk nem volt annak ellenére, hogy a barátnőmmel együtt én sem tudok úszni. :D